Azt hiszem sosem fogom megérteni az élet rendjét. Gondolom vagyunk így ezzel páran. Ahogy idősödöm, egyre többször kell szembenéznem a fájdalommal, amit egy ilyen veszteség hoz. Az eszem felfogja, és érti, hogy mi miért történik, de a szívem minden egyes szeretett lélek elvesztésével egy újabb darabkája törik le, és vérzik fájón. Ma egy számomra különösen kedves személy lépett be azon az égi kapun. Nem tudom szavakba önteni, hogy milyen érzések kavarognak bennem...Fogadott nagymamámként tekintettem rá, tiszteltem és szerettem. Még ma is a fülembe cseng, ahogy kedvesen, kissé elcsukló hangon mondta a telefonban: "remélem látjuk még egymást...". Talán majd ott...
Köszönök Neked mindent Drága "nagyim"! :(
Nézzétek el nekem, hogy ezt a bejegyzést tettem közzé ma, csak szerettem volna kiküldeni ezt az üzenetet az univerzumba, hátha eljut hozzá. :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése